Beteg gyerekekért hajtott a Loki

Debrecen — Különleges mezben futballozott vasárnap este a DVSC-TEVA, a hajdúságiak a Honvéd elleni rangadóra mezszponzorukat félretéve, a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány logójával a mellkasukon léptek pályára.

A beteg gyerekekért is játszottak a debreceniek és ez kellő motiváció volt, a Loki 4-1-re legázolta a kispesti együttest.

– Arra kértem a fiúkat, hogy már első perctől kezdve próbáljunk rangadóhoz méltóan futballozni. Hazai pályán tegyünk meg mindent, hogy a mérkőzést behúzzuk. Szép akciókat vezettünk, gólokat rúgtunk, nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna – dicsérte labdarúgóit Kondás Elemér (49) vezetőedző.

Debrecenben a hét vége már a jótékonyság jegyében telt, a betegséggel küzdő gyerekek a pénteki edzésen is részt vettek, együtt fociztak Szakály Péterékkel (26). A vasárnapi mérkőzés kezdőrúgását a szintén leukémiás – de már a gyógyulás útjára lépő – Csőke Dániel (17) végezte el, és a különleges alkalomra készült mezekkel is támogatja a kis betegeket a Loki. A húsz dresszt ugyanis külön-külön elárverezi a klub 100 ezer forintos indulóáron – a bevételt pedig az alapítvány kapja.

– Nagy örömünkre szolgál, hogy a DVSC ennyire készségesen állt a kezdeményezés mögé. Óriási segítség ez nekünk és a gyermekeknek lelkileg olyan lökést jelent a labdarúgók szerepvállalása, amit nehéz szavakkal kifejezni – mondta Zsupos Sándor, a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány elnöke.

A gyilkos kór az elmúlt hetekben a hazai futballban is a figyelem középpontjába került, hiszen a DVTK kapusa, Rakaczki Bence (19) is ezzel küzd, neki szinte minden NB I-es klub ajánlott fel elárverezendő mezt. A hét végi akció ötletgazdája, Szepesi Zsolt (40) büszke a csapatára.

– Harminchárom esztendeje vagyok Loki-drukker, kötődöm a klubhoz – mondta Szepesi. – Tavaly októberben már rendeztünk egy perselyes gyűjtést a gyerekek javára, akkor is és most is példásan állt hozzá a tervhez a klubvezetőség és az összes labdarúgó.

(Blikk)

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

Dél

12:00–12:15
Nándorfehérvár hősei előtt tisztelgünk dalokkal és hagyományos harangszóval.
(Déli blokk)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

NépZene füleinknek

12:15–13:00

<<<Zene>>>

13:00–16:00

Programajánló

    Hozzászólások

    User login

    Poll

    Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
    Igen, vérprofik
    10%
    Nem, dilettánsok
    74%
    Nem tudom
    16%
    Total votes: 172

    Szent Korona Rádió hírlevél

    Iratkozz fel hírlevelünkre!