Évzáró Magyar Lelátó Portré - Töltse le a sportműsor adventi adását!

A Magyar Lelátó Portré decemberi műsorának vendége Dr. Beer Miklós, a váci egyházmegye püspöke volt. Az adventi készülődés közepette ismerje meg a derű püspökének életét, sporthoz való kötődését és Karácsony-váró gondolatait!

A Magyar Lelátó Portré ez évi utolsó műsorának vendége már fiatal korában megkedvelte a sportot, és nap mint nap szívesen járt futni a Duna valamelyik partjára, legyen az Zebegény, vagy később Esztergom. Aztán ahogy teltek az évek, egyre közelebbi barátságot kötött a vizes sportokkal, előszeretettel evezett a folyón, de az is kedvére való volt, ha egykori tanítványai motorcsónakkal jöttek érte. A rendszeres sport ma is szerves része az életének, a napot általában az uszodában kezdi, napközben pedig ha teheti, örömmel pattan nyeregbe hogy kerekezzen egy jót a váci Duna parton.

A mindig mosolygós arcú embert - akit a derű püspökének is szoktak nevezni - 1996-ban szentelték pappá Esztergomban és II. János Pál pápa kinevezése értelmében 2003 óta szolgál a váci egyházmegye élén. Dr. Beer Miklóstól azt is megtudhatják, miért nélkülözhetetlen a személyes kötődés embertársainkhoz és arra is fény derül, miért fontos a mértéktartó életmód, amikor nem azért kesergünk ami éppen nincs a birtokunkban, hanem megpróbálunk annak örülni, amivel az élet megajándékozott minket. Ez különösen lényeges gondolat most, amikor a várakozás időszakát éljük és hétről hétre meggyújtunk egy-egy gyertyát az adventi koszorún. Ám arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az anyagi gazdagság mit sem ér, ha nem megtisztult lélekkel és nyitott szívvel várjuk a Megváltó születését.

A Beer Miklós váci megyéspüspökkel folytatott ünnepi beszélgetésünket vendégünk kedvenc zenéivel festettük alá, így felcsendül egy-egy dallam Beethoven, Liszt és Mozart kompozícióiból, valamint hallhatják énekelni Andrea Bocellit is.

Kattintson ide és hallgassa meg online vagy töltse le a Magyar Lelátó Portré decemberi adását!


(Szent Korona Rádió)

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

<<<Zene>>>

10:00–12:00
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Dél

12:00–12:15

NépZene füleinknek

12:15–13:00

Programajánló

    Hozzászólások

    User login

    Poll

    Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
    Igen, vérprofik
    10%
    Nem, dilettánsok
    74%
    Nem tudom
    16%
    Total votes: 172

    Szent Korona Rádió hírlevél

    Iratkozz fel hírlevelünkre!