Lottó láz, avagy miért érdemes izgulni

Ezért kellene inkább izgulniEzért kellene inkább izgulni

Óriás plakátok hirdetik ország szerte ,,Ezért érdemes izgulni!”. Talán nem árulok el vele nagy titkot, az ötös lottó plakátjain láthatjuk ezeket a figyelemfelkeltő mondatokat. Mintha csak varázsütésre történne az emberek a nagy nyeremény láttán váltanak is lottószelvényt, és legalábbis messiásváró izgalommal várják a hétvégét, a sorsolást, hogy az ő számaikat húzzák-e ki.

Vajon egy hagyományos, vallásához ragaszkodó szellem hogyan kell hogy vélekedjen erről? Először is meg kell különböztetnünk a különböző indíttatásból lottózó embereket. Van akinek a lottózás már a szenvedélye, és úgy veszi hetente a lottószelvényeket, mint más a cigarettát. Ez a szerencsétlen teljesen elvesztette az önmaga fölötti hatalmát. Azt hiszi, hogy ő irányítja a tetteit, pedig a kapzsiság, vagy a lottózás élvezete, vagy ki tudja még milyen ösztönök mozgatják őt dróton, mint holmi tárgyat.

A lottózók második köre már ritkábban játszik. Előfordulhat, hogy csak havonta, esetleg több idő is eltelik két szelvény megjátszása között. Azonban egy nagyobb nyeremény kecsegtető kiírása őt is leveszi a lábáról. Bárhogy is legyen, ha egy ember lottót vesz, azt azért veszi, hogy meggazdagodjon, ezt reméli, ezért játssza babonásan az általa nyerőnek gondolt számokat. Az államnak nagyon nagy bevétele származik a Szerencsejáték Zrt-ből. Miért is? Mert az emberek elfelejtettek hinni a szentségekben, és egyre inkább az anyag felé fordulnak, szinte már mást sem látnak, a rabjai lettek, és a pénz az Istenük. Az hogy az ember foglalkozik a matériával, ma talán már kényszer, de hogy ez kizárólagossá válik számára, ez bűn. Az oka ennek, az a mély válság, ami nem gazdasági, nem demográfiai (ezek is csak okozatok), hanem spirituális gyökerűek.

A Szent Korona Rádión volt szerencsém olvasni egy japán kamikáze pillótával készített interjút, aki készült a küldetésére, de a háború vége megakadályozta őt a hősi halálban. Nagyon megfogott amit mondott, hogy ők lényegében a halálra készültek, és e mellett minden más hihetetlenül eltörpült: a család, az addigi élet, a vagyon, és minden földi dolog. Manapság az emberek egyszerűen nem foglalkoznak a halállal, szinte tudomást sem vesznek róla, nem érdekli őket. A legtöbb ember csak legyint rá, vagy nagyképűen lebecsmérli. Pedig a halált le kell győzni, felül kell rajta emelkedni, de hogy győzhetné le bárki, aki az ösztöneinek, a vágyainak a rabja, akit az érzelmei irányítanak, aki mint a messiást várja a hétvégi lottóhúzást. Aki nem hal meg életében, azt a halál elmossa, mint a dagály hullámai a partra épített homokvárat. Hogy maradhat létünk vára mégis épen? Ha nem a partra építjük, hanem az égbe.

(Olvasónk gondolatai - Szent Korona Rádió)

Comments

#1

Kedves "Gyilkostank"! Tudod, ez az, hogy valaki lemér valamit, annak a múlt ideje, tehát "mért" Smiling Viccet félretéve, szerkesztő kollégánk hibázott. Jogos a kérdés, javítva.

----
Mi az, hogy "mért"?

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

Napvágás (ismétlés)

9:00–10:30
A műsor vezetője dr. Varga Tibor, aki a műsorvezető segítségével érthetően és érdekesen tálal (kéthetente) fontos tudnivalókat a kultúra, a történelem, a vallás és szakralitás tárgyköreiből. A műsor archívuma ITT érhető el.
(Történelmi )
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

<<<Zene>>>

10:30–11:00

Vallásóra (ismétlés)

11:00–12:00

Programajánló

    Hozzászólások

    User login

    Poll

    Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
    Igen, vérprofik
    10%
    Nem, dilettánsok
    74%
    Nem tudom
    16%
    Total votes: 172

    Szent Korona Rádió hírlevél

    Iratkozz fel hírlevelünkre!