Nyirő József Jézusfaragója az Újszínházban

Budapesten hetven esztendő óta a darabnak ez az első, hivatásos kőszínházi bemutatója. Nyirő irodalmi munkáiban nyoma sincs azoknak az ideológiáknak, amellyel az életmű politikai elemzői próbálják pályafutását értelmezni - ebben egyébként minden megszólaló egyet is ért.

Szőke István rendezése a budapesti közönség számára kevéssé ismert tájakra viszi a nézőt. Szereplők: Szarvas Attila, Koncz Gábor, Almási Sándor, Bordán Irén, Koncz Andrea, Brunner Márta, Vass György, Bicskey Lukács, Incze József és sokan mások.

Nyirő József (1889-1953) az erdélyi irodalom egyik legjelentősebb képviselője - Tamási
Áronnal a húszas-harmincas években a nemzeti megmaradás elkötelezett hívei. A szerző a Jézusfaragó ember című novellakötetével tört be az irodalmi életbe, a címadó dolgozatból írta később a most bemutatandó színművet.

Nemzet és sors tragédiája

A történet: Ajnádi Ferenc szobrászművész a Hargita hegyei közé költözik feleségével, hogy műveivel közvetlenül vegyen részt a természetben élő emberek életében.

Alkalmi favágó tanfolyam az Újszínházban: a szakszerű mozdulatokat Taba Zsolt, a fejszék szakértője tanította, körötte a feszülten figyelő „tanítványok” - (balról jobbra) Almási Sándor, Szarvas Attila és Bicskey Lukács

Egy feszületen dolgozik, amelyet a templom oltára felett kellene elhelyezni, a faragott korpusz azonban nem tetszik a közösségnek, mert alkotója az emberi szenvedést, az iszonyt, a pusztulás és a pusztítás rémületét faragta meg.
Az elszegényedett művésznek nincs más útja, mint favágó munkát vállalni havasok között, ahol Üdő Márton, az „erdők száz éves öregapja” vezetésével csodálatos közösségben találja magát, ám akaratán kívül tragédiát okoz…
Az Újszínház előadása hűen követi a szerző által megírt színművet, bemutató október 19-én.

(Szent Korona Rádió)

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

Napvágás

17:00–18:30
A műsor vezetője dr. Varga Tibor, aki a műsorvezető segítségével érthetően és érdekesen tálal fontos tudnivalókat a kultúra, a történelem, a vallás és szakralitás tárgyköreiből. Kéthetente frissülő műsor! "Ragyogj, ragyogj Szent Koronánk, csillag lánggal mutass irányt!"
(Történelmi)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Madártávlatból

18:30–18:45

<<<Zene>>>

18:45–0:00

Programajánló

    Hozzászólások

    User login

    Poll

    Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
    Igen, vérprofik
    10%
    Nem, dilettánsok
    74%
    Nem tudom
    16%
    Total votes: 172

    Szent Korona Rádió hírlevél

    Iratkozz fel hírlevelünkre!