Élő Hagyományaink Fotópályázat: délig meghosszabítva!

A fotópályázaton bárki versenybe szállhat, aki megörökít egy olyan fényképet, amely ötletes módon, újszerűen, vagy csak egyszerűen szépen mutatja be a továbbélő magyar hagyományainkat. A díjak között Magyar Sziget hetijegy, Bocskai öltöny, Harcos és Botond vásárlási utalványok is szerepelnek.

Élő Hagyományaink címmel fotópályázatot indított Böbe Hagyományőrző Boltja. A kéthetes versenyben bárki részt vehet, a szervezők szerint ugyanis nem a profi technikai tudás a lényeg, hanem az, amit a fotópályázat oldalán is írnak: „ragadj meg egy olyan pillanatot, amely felidézi a dicső múltunkat, bemutatja a nép lelkében élő örökségünket, vagy akár egy szebb jövő reményét táplálja…”

A cél tehát az, hogy olyan fényképek szálljanak versenybe, amelyek ötletesen, újszerűen, ízlésesen nyúlnak a hagyományőrzés témájához, és a készítők megmutathassák a világnak, hogy a magyarság hagyományai évezredek múltán is élnek.

A fotókat első körben a közönség értékelheti, majd a legalább harminc szavazatot elért alkotások egy zsűri elé kerülnek (tagjai: Kálmánczi Sándor, Magvasi Adrián, Varga Eszter, Zagyva György Gyula), akik nagy értékű nyereményeket osztanak majd szét. A díjak között szerepelnek például előfizetések sajtótermékekre (Bar!kád, Magyar Jelen, Karpatia), vásárlási utalványok (Magyar Harcos, Büszke Botond, Vitéz), hetijegy a Magyar Szigetre és még sok más, összesen 150.000 Ft értékben. A fődíj, amennyiben férfi nyeri, akkor egy Bocskai öltöny, női nevezőnek pedig egy Bocskai kosztüm.

Az elkészített képpel az Élő Hagyományaink Fotópályázatra létrehozott alkalmazásban lehet nevezni, Böbe Hagyományőrző Boltjának Facebook oldalán. A verseny meghosszabbításra került, így július 8-a este helyett, 9-e délig tart, a zsűrizés aznap este várható. A legjobb képeket kiállítják a Magyar Szigeten.

(Szent Korona Rádió)

Comments

#1

Üdvözlet!

Éji Vadászhoz hasonlóan én sem vagyok-leszek facebook tag, viszont küldtem képet a bolt e-mail címére.
Akkor ezek szerint nem is veszek részt a játékban.

#2

Kedves Fricai!

Nem a kezdeményezéssel van bajom.
Hanem csupán azzal, hogy miért csak az "arckönyv" regisztrációval lehet nevezni, na de azért nem fogok emiatt késbe dőlni.
Abban igazad van, hogy a döntés joga az egyénné...
Még egy darabig bízom benne, hogy így is marad.
Szárnyal a Turul Madár!
Bajtársi Üdvözlettel:
Éji Vadász

#3

Eji Vadasz, valóban nem jó a Facebook, de okosan lehet használni, és ez a kezdeményezés is szerintem nagyon szép, így érdemes kihasználni. A döntés mindig az embereknél: bemegy-e a plázába, bekapcsolja-e a tévét, felkapcsolja-e a villanyt, használ-e telefont, regisztrál-e Facebookon. Aki regisztrál, annak ez a pályázat érdekes lehet, a többieknek meg maradnak azok, amelyek nem Facebookon születtek meg.

#4

Adjon az Isten!

Szívesen beneveztem volna erre a fotópályázatra, de emiatt nem vagyok hajlandó regisztrálni a facebook-on! Utálom azt az oldalt!
Főként az oldalt üzemeltető zsidrák titkosszolgálat miatt.
Egyébként ez már vicc, hogy minden azon keresztül megy....
kis túlzással még azt is tudják, hogy ki milyen fehérneműt vett föl reggel.....
Minden esetre sok sikert kívánok a pályázatokhoz mindenkinek.
Szárnyaljon a Turul Madár!

Bajtársi Üdvözlettel:
Éji Vadász

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

Hegylakók

17:30–18:30
Egy-egy aktuális esemény, vagy egy, a nemzetünk sorsát érintő kérdés kivesézése Egerből. Avagy egy kötetlen beszélgetés Zagyva György Gyula szobájából. A műsor archívuma ITT érhető el.
(Beszélgetős)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

<<<Zene>>>

18:30–21:00

Radics Béla emlékóra

21:00–22:00

Programajánló

    Hozzászólások

    User login

    Poll

    Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
    Igen, vérprofik
    10%
    Nem, dilettánsok
    74%
    Nem tudom
    16%
    Total votes: 172

    Szent Korona Rádió hírlevél

    Iratkozz fel hírlevelünkre!