A Voorpost tiltakozik a Mandela-szobor leleplezésénél

A Voorpost megannyi tagja tiltakozott az ANC terrorista (Afrikaans Nationaal Congreg – Afrikai Nemzeti Kongresszus) Nelson Mandela szobrának leleplezésénél Hágában. Egyúttal szerették volna felhívni a figyelmet a Dél-Afrikában történő fehér búr népesség ellen elkövetett gyilkosságokra is.

Mióta szabadon engedték Mandelát és átvette a vezetést az ANC fölött, több mint 4.000 fehér búr lakos öltek meg, ez az úgynevezett ‘plaasmoorde’. (Ez alatt az búr – fehér gazdálkodók ellen elkövetett gyilkosságot, erőszakot, fosztogasát, testi sértést értik. Az elkövetők célja általában ideológiai szempontból, bosszúból, megnyomorításból, rasszista megfontoltságból illetve megfélemlítés gyanánt történik. – ford)

A Voorpost számára elfogadhatatlan, hogy egy olyan személy tiszteletére állítanak szobrot, aki több ezer ember haláláért felelős, ráadásul egy aljas politikai mozgalomnak a képviselője, kommunista. A Voorpost követeli, hogy tüntessék el a szobrot, melynek maradványiból egy Dél-Afrikában történő gyilkosságok áldozatainak emlékmű készüljön.

Desmond Tutu beszéde alatt a Voorpost hangosbemondóban és transzparenssek felfegyverkezve fejezte ki nemtetszését a történtek felé, és “állítsák meg a fehér-gyilkosságot” skandálva próbálták megakadályozni az “ünnepséget”. A többség a rasszista ANC - rendszer áldozatainak arcképét tartotta kezében.

A rendőrség öt aktivistát tartóztatott le. A Voorpost továbbra sem hátrál meg, folytatni fogják tiltakozásukat a fehét gyilkosságok elkövetői ellen.

(Voorpost nyomán Szent Korona Rádió)

Comments

#1

Kettős mérce a politikában,ezt mi itt már megszoktuk.
Hajrá Voorpost!

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

<<<Zene>>>

3:00–7:00
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Korabeli revíziós dalok órája

7:00–8:00

<<<Zene>>>

8:00–9:00

Programajánló

    Hozzászólások

    User login

    Poll

    Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
    Igen, vérprofik
    10%
    Nem, dilettánsok
    74%
    Nem tudom
    16%
    Total votes: 172

    Szent Korona Rádió hírlevél

    Iratkozz fel hírlevelünkre!