A magyar munkásság értékvilága és gyermeknevelési normái - 1. rész

A keresztény erkölcs erénye a családhoz való szeretetteljes kötődés, a haza- és nemzetszeretet, valamint Istenbe vetett hite, ami témánkat tekintve rávilágít arra, hogy az utilitarizmus keresztényellenessége nemhogy nem magyarellenesség is, hanem itt nem is tudott igazán mély gyökeret verni.

A réteg, amelyet munkásságnak nevezhetünk Az általam használt rétegfogalom nagyjából megegyezik Max Weberével, aki Marx kortársa volt, de az 1970-es évek végéig hallani sem akartak róla. Egyik oka, hogy Marx és Engels osztályfogalma alapvetően és jellemzően a békétlenségre épült, de közrejátszott az is, hogy Lukács György nagyon sok mindent lábjegyzet nélkül átvett Webertől, és ha már nem Marx, akkor Lukács, de ha Lukács, akkor Webert nem illik említeni. Ezen alig néhány év alatt túljutott a társadalomtudomány.

Mi tehát nem építünk egyik kommunistára sem, Weber is csak annyiban érdekes számunkra, hogy a rétegződést vesszük figyelembe.
Az általam elfogadott rendszerben az a lényeg, hogy nem azonosítom semmiképpen a munkást a dolgozó emberrel általában, hanem fogalmán a kisiparost és a gyári munkást ugyanúgy értem, mint segédmunkást. Az alkalmi munkásnak volt egy neve, amit később a maguk részére (tömegbázisban bízva) kisajátítottak a kommunisták: ez a réteg volt „a” proletár.

A kommunizmus szellemi nevelése a prolivá tételt tűzte ki céljául. Hogy ez mennyire és hogyan sikerült, nem témánk.
E két utóbbit nem emelem ki, mivel nem ez jellemzi az ide tartozókat, hanem a proletárság, méghozzá – nem véletlenül – a szó eredeti értelmében, ha nem is egészen pontosan. Erre még kitérek.

A kisiparos, akinek saját kis műhelye volt, nem lehetett segéd, neki mesterlevele volt. Ez utal a régi céhekre is, de mutatja azt is, hogy olyan szaktudás birtokában volt, ami feljogosította inas vagy inasok (ma ipari tanuló vagy szakmunkástanuló) tartására, oktatására. Alkalmazottja is lehetett, de az alkalmazott neve segéd volt. Ma szakmunkásnak nevezzük. Valószínűleg azért, mert ezt a szót adta nekünk a kommunizmus, és ez volt benne az új.
A segédmunkás szakképzettség nélküli munkaerő volt is, maradt is. A munkás segítője volt. A segédmunkás szaktudás nélkül. Szó szerint segítője volt a szakmunkásnak.

A parasztságról
Lényegét tekintve – ide értve az egész huszadik századot – két rétegre oszlott, ha leszámítjuk azokat, akik valami másban reménykedve végül ingázók, azaz vidéktől városba járó segéd-, de nem ritkán szakmunkások voltak: ez átmeneti réteg, amely otthon a paraszti létet és kultúrát élte a maga erkölcseivel, amibe belerondított a városi züllés, ugyanakkor munkanapokon napi legalább nyolc órában a városi munkássággal és a hozzá hasonlókkal állt kapcsolatban. Saját kultúrája és erkölcse ezért mindig hasadtságot mutatott. A kommunista időkben vagy megalkudott, vagy keményebb fejű lévén, maradt a maga eredeti közösségének tagja.

Értékvilágára a teljes konfúzió és tévesztések özöne jellemző. Ezt a bejáró réteget témánk csak annyiban érintheti, hogy volt ilyen, és a kommunizmusban vált egyfajta alsó középosztállyá (magyar viszonylatban), és a lakótelepek fiataljai mint elsőgenerációs városiak, pláne fővárosiak, a tökéletes zavar, tehát a zavaros, konfúzus tudatállapotban bármerre vezethetők voltak. Nekik már „a város”, illetve annak pártvezetői diktálták, hogy mi a jó, mi az értékes, csakhogy ezek a vezetők – a pártiskoláktól eltekintve – iskolázatlanok, műveletlenek és tudatlanok voltak. Szellemi színvonaluk pontosan megfelelt az említett, ide nem sorolható proletárénak.

Megjegyzem, a proletár, az ’ingyenélő’ csak régen jelentett munkátlan gazdagokat és munkakerülőket egyszerre.
A huszadik században az anyagi helyzet nyomonkövetésének feladata nem a mi dolgunk, itt csak az értendő, hogy ismeretlen és változékony anyagi viszonyok között egyetlen dolog maradt, ami szerint megvizsgálható az ország népessége: az erkölcs mint szociológiai fogalom.

Az értékeket a korábbi korok is alaposan összezavarták, de e tekintetben Magyarország lakói a nagyrészt maradandó, kiirthatatlan ősi hagyományok szerinti értékrendeket vallották magukénak.
Hogy miként, mire és milyen szellemiségű emberek nevelték a gyerekeiket, jellemző maradt az elmúlt század végéig. Ezért fontos megjegyeznünk ezt a változásában is még értékőrzőnek mondható korszakot és magyar emberét.

Az munkások értékrendszere
Ha nem a huszadik század munkásáról lenne szó, ami a kapitalizálódás gyorsulását is jelenti, a magyar nemzet értékvilágát szinte néhány mondattal el lehetne intézni, hiszen az érték alapja, jóllehet a nem tárgyi értékek világára vonatkozó, mivel jellemzően viszonyfogalom, és az érték a maga tiszta voltában nem anyagi. Jelesül azért nem, mert értékeléstől függ. Az értéknek tartás nem materiális dolog, maga a tiszta szellemi valóság.
De!
Az elmúlt században kiteljesedett a korábban is kialakult, de ekkorra kiteljesedő anyagi érték (objektum) értékként való tisztelete.

Ezért volt szükséges szólnunk a parasztságról is, hiszen munkája a legmateriálisabb valósághoz, a földhöz, a földművelés eszközeihez, ha önmaga fenntartásánál többet termelt, máris a piachoz, a vásárhoz kötötte. Ez teljesen független attól, hogy a pénzt mint egyenértéket alkalmazta-e, vagy az ősi cserekereskedelemben is árusított-e, vásárolt-e, életének részévé vált az anyagi értékeknek értékrendjébe épülése.

A munkás, akármiről volt is szó, elsősorban a társadalmi egyenértékért, a pénzért dolgozott, ami bármennyire absztrakt is, anyag, ugyanakkor elsősorban anyagi értékek megvásárlására költötte. Ehhez olyan gyárakban, amelyekben értelmes dolog volt, a megtermelt áruból is kapott természetbeni juttatást. (Ez még a legegyszerűbb esetben is reklám volt, míg az adott termék része volt a gyár belső PR-tevékenységének, ha ezt a fogalmat legalább az évszázad első felének végéig nem is ismerték.
A munkásság (hogy mégse az elcsépelt és borzalmas vonzatú dolgozó szót használjuk) értékrendszere kettős volt: anyagi (tárgyi) és szellemi (nem tárgyi) értékekre választható és választott.

Ez a kettőzöttség a kor filozófiai és gazdasági világában egyaránt megmutatkozott. Ennek részletezésére itt nem térhetünk ki, de csak akkor érthetjük meg a szellemi értékek fontosságát és meghatározó voltát, ha tudjuk, hogy az utilitarizmus (haszonelvűség) már a 19. században is megjelent. Ennek jellemzője a haszon volt, amiben az élvezet is megjelenik, de nem az epikureusok felfogásában, hanem a legocsmányabb egoizmusban, amit – gyökerét tekintve – a francia „felvilágosodás” hozott létre.
Az utilitarista etika élesen szembenáll az arisztotelészi és a tőle nem távoli keresztény etikával. A haszonelvű erkölcs a keresztény erkölcs ellentéte.

Csakhogy ezzel nincs mit kezdeni, ez a fajta keresztényellenesség a maga kiforrott voltában Angliából indult, Jeremy Bentham és John Stuart Mill nevéhez kötődik.
Ugyanez a furcsa kettősség jelenik meg a 20. század munkásainak tudatában, csakhogy Magyarországon elsősorban a nemzeti hagyomány és a nem tárgyi értékek határozták meg a közgondolkozást. Ez lényeges vonás: míg aki pénzért dolgozott, és amíg a kommunizmus hatalmi úton lehetetlenné nem tette, a takarékos ember akár a gyári munkásként alkalmazott ember részére is lehetővé tette, hogy legkésőbb élete derekán önálló üzeme lehessen. Akiket kisiparosként neveztek a későbbiekben, a mesterek már sokkal előbb létrehozhatták a maguk műhelyét.

A pénzt, a hasznot tehát nem testi élvezetekre költötték, nem is kockáztatták, hanem megtakarították, hogy önállóan dolgozzanak. A kommunista parancsuralom közönséges tilalommal, és persze a munkás kizsebelésével lehetetlenné tette, hogy bárki kidolgozza magát az alkalmazottságból, de a szorgalmas és takarékos munkás a kommunizmus előtt egyrészt családjának könnyebb megélhetéséért, másrészt gyermekeinek örökül hagyandó, az alkalmazotti lépcsőt kihagyó gyarapodást tett lehetővé.
A magyar (és általában a közép-európai) munkás szorgalmas, jó munkaerő volt, ehhez járult nemzeti érzülete és keresztény hite.

A keresztény erkölcs erénye a családhoz való szeretetteljes kötődés, a haza- és nemzetszeretet, valamint Istenbe vetett hite, ami témánkat tekintve rávilágít arra, hogy az utilitarizmus keresztényellenessége nemhogy nem magyarellenesség is, hanem itt nem is tudott igazán mély gyökeret verni.

Bizonyára feltűnt, hogy időközben olyan tulajdonságokat, értékeket említettem, amelyek nem tárgyiak, és egyúttal a keresztény erkölcs értékei közé tartozó erények.

A munkások tárgyi értékei (röviden)
Csak a leglényegesebbeket említem, a sorrend találomra alakult, de a logikája nyomon követhető, hiszen a parasztság is hasonló fontosságot tulajdonított a tárgyaknak (leszámítva a földhöz való sokrétű, sokféle és változó viszonyt.
1. A legfontosabb tárgyi, hiszen a testhez kötődik, bár csak akkor tűnik fel, amikor hiányzik: az egészség. Az egészséges életmódhoz iskolákban a testedzés, a hétköznapi életben a rendszeres vasárnapi kirándulás, de legalább séta tartozott.
2. A második a lakhatás. A ház, a lakás, a család kisközösségének élettere és önmagába fordulásának terepe olyan kincs, ami mára megelőzte az egészséget is, az egészséges életmód pedig kivételes ritkaságnak számít.
3. A munkahely, akár saját műhely, akár megélhetést adó gyár vagy más, mivel az előző kettőhöz ez adta és adja a fedezetet.
4. Negyedikként említem a munkaeszközt. Ennek mibenléte ugyanis a munka minő voltához tartozik, és vagy része a műhely berendezésének, vagy az alkalmazó tulajdonában van.
5. Mindezek a feltételek adják meg azt a kényelmet, ami megfelelő méretű és berendezésű lakhatást tesz lehetővé, de sosem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az idők során az eleve eltérő igények, szükségletek is változtak, és változnak is. Ez nem feltétlenül az anyagi helyzettől függ, hanem az úgynevezett effektív szükséglettől, amit a század folyamán, különösen utolsó harmadában a reklám tágítani igyekezett.
Erről többet nem érdemes szót ejteni. Ezek létfeltételek közé tartozó dolgok, és párhuzamosan léteznek a nem tárgyi értékekkel, amiket esetünkben elsősorban az egymással való közös létben adott a család a gyerekeknek. Többnyire szerették volna, ha többre viszi, mint a szülei, de ez nem volt általános, ma sem az, hiszen jellemüktől és szellemiségüktől függően vannak olyan szülők, akik félnek attól, hogy a gyerekük lenézi őket, ha többet tud, magasabbra jut a társadalom hierarchiájában, vagy egész egyszerűen kijelentik, hogy ha nekik jó ennyi, a gyereknek is elég.

A következő fejezethez tartozik a családok legújabb tárgyi értéke, a televízió, ami nem tartozik a létfeltételekhez, idegen érdekek szolgálatában a – nehéz szívvel mondom ki – szórakoztatva butítás eszköze.

Dr. Szitányi György

User login

Poll

Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
Igen, vérprofik
10%
Nem, dilettánsok
74%
Nem tudom
16%
Total votes: 172

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!