A Twitter a zsidók szolgálatában: letiltották az "antiszemita" tartalmakat

A Twitter hajlandó eltávolítani a francia oldalain keringő antiszemita posztokat, írja a BBC. A franciaországi zsidó diákok egyesülete, az UEJF (Union of Jewish Students of France) követelte, hogy a Twitter tegyen a sértő tartalmak ellen, és már jogi lépéseket helyeztek kilátásba.

A Twitter végül beleegyezett a posztok eltávolításába, miután a cég felsővezetése találkozott az UEJF elnökével, Jonathan Hayounnal, valamint a csoport jogi képviselőivel. A találkozón az UEJF átadott egy listát az eltávolíttatni kívánt üzenetekről, melyeknek a Twitter-címkéje #unbonjuif (magyarul: egy jó zsidó) volt. A francia nyelvű felhasználók körében az utóbbi napokban ezek a posztok a legnépszerűbbek közé tartoztak.

Az AFP hírügynökségnek a diákszervezet ügyvédje, Stephane Lilty azt mondta: fontos győzelem ez az UEJF számára. A Twitter még nem adott ki hivatalos nyilatkozatot az ügyről.

Csak pár napja történt, hogy a Twitter Németországban letiltotta egy ismert hazafias szervezet bejegyzéseit. A mikroblog-szolgáltató még januárban jelentette be, hogy országonként szűrik majd a tartalmat, és amennyiben egy Twitter-bejegyzés vagy -fiók törvénybe ütközik az adott helyen, letiltják a tartalmat. Ez volt az első ilyen intézkedés... Még szerencse, hogy szólásszabadság van!

(Index)

Comments

#1

A nyomásgyakorlás mindenképpen érdekes és a hogyanja is kaphatna nagyobb nyilvánosságot, de ez nem a twitter politikáján változtatott, hanem azon belül egy opció lehívását érte el. Ugye a cég a saját szabályai szerint akár egy "de finom a habostorta" posztot vagy bármilyen más posztot is leszedhet, ha éppen úgy tartja kedve, anélkül hogy ezt a felhasználók felróhatnák neki.

#2

Egy cég szűrheti, hogy milyen tartalmat jeleníthet meg, ezért nem látom különösebben meglepőnek vagy jogsértőnek a Twitter lépését. Viszont az már szomorú, hogy néhány zsidó fiatal akkora nyomás alá tudja helyezni a Twittert, hogy az változtasson a politikáján.

#3

Twitter ToS:

"Twitter may stop (permanently or temporarily) providing the Services (or any features within the Services) to you or to users generally and may not be able to provide you with prior notice. We also retain the right to create limits on use and storage at our sole discretion at any time without prior notice to you."

https://twitter.com/tos

#4

Csináljanak egy saját twittert és azon majd ők mondhatják meg hogy mit posztolhatnak és mit nem. Vegyenek példát mondjuk az SZKR-ről:

"A hozzászólás lehetősége a mi jóindulatunkból fakad, és nem alapvető joga minden felhasználónak." (felhasználási feltételek)

#5

Az nem antiszemitizmus, ha valaki hamisan állítja, hogy üldözik a vallási, faji és/vagy etnikai hovatartozása miatt? Töröljék azokat a bejegyzéseket is, amelyek nem bizonyítható állításokat tartalmaznak!

(Gyakorlatilag egyszerűbb lenne betiltani az egészet)

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

<<<Zene>>>

13:00–16:00
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Mi Magunk

16:00–17:00

<<<Zene>>>

17:00–17:30

Programajánló

    Hozzászólások

    User login

    Poll

    Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
    Igen, vérprofik
    10%
    Nem, dilettánsok
    74%
    Nem tudom
    16%
    Total votes: 172

    Szent Korona Rádió hírlevél

    Iratkozz fel hírlevelünkre!