Nincs több tárgyalás az SSPX-szel?

A Vatikán nem tervezi, hogy folytatja a tárgyalásokat az SSPX-szel – mondja Gerhard Ludwig Müller, a Hittani Kongregáció prefektusa az Észak-német Rádió szombati adásában – írja a Reuters.

Gerhard Ludwig Müller volt regensburgi püspök július óta áll a Hittani Kongregáció élén. A Vatikán két éve folytat tárgyalásokat a nyolcvanas évek végén elszakadt Szent X. Piusz Papi Testvériséggel.

A nyár elején még úgy volt, hogy a tárgyalások, amelyeket Bernard Fellay vezetettt az SSPX részéről, sikerrel zárulnak, és az Opus Deihez hasonló személyi prelatúra lesz a szervezetből. A központi kérdés a tárgyalások folyamán a II. Vatikáni Zsinat elfogadása volt, erről folyt a legtöbb vita, és ezen tavaly ősszel majdnem elbukott a tárgyalás-sorozat. Egyes hírek szerint pedig az SSPX többi püspöke nem támogatta vezetőjüket.

Most Müller az NDR-nek azt nyilatkozta: nincs kompromisszum a zsinat ügyében, és nincsenek további tárgyalások.

A X. Szent Piusz Papi Társaságágot 1970-ben alapította Marcel Lefebvre francia érsek, aki kritizálta a II. Vatikáni Zsinatot és a liturgikus reformot. Sok évnyi tárgyalás után a Vatikánnal való kapcsolata akkor romlott meg, mikor 1988-ban szentszéki engedély nélkül, tehát illegitim módon, de érvényesen szentelt fel négy püspököt, ami önmagától beálló kiközösítést vont maga után a szentelőre és a szenteltekre nézve is. A négy felszentelt püspök közt volt Bernard Fellay, a társaság mai vezetője is. A szentelés szkizmatikus lépés volt. A kiközösítéseket XVI. Benedek ugyan feloldotta 2009-ben, ettől azonban még a társaság tagjai nem végeznek szolgálatot az egyház nevében. A pápa ugyancsak 2007-ben helyreállította a régi rítusú (latin, tridenti) szentmise bemutatását, ami úgyszintén enyhítette az SSPX szembenállását.

(Magyar Kurír nyomán Szent Korona Rádió)

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

<<<Zene>>>

8:00–9:00
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Napvágás (ismétlés)

9:00–10:30

<<<Zene>>>

10:30–11:00

Programajánló

    Hozzászólások

    User login

    Poll

    Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
    Igen, vérprofik
    10%
    Nem, dilettánsok
    74%
    Nem tudom
    16%
    Total votes: 172

    Szent Korona Rádió hírlevél

    Iratkozz fel hírlevelünkre!