Az embert kell védelmébe vennie a gazdaságnak

Angelo Bagnasco bíboros, az olasz püspöki konferencia elnöke a London School of Economics közgazdasági egyetemen tartott előadást. A beszédről Flavio Felice közgazdász, a Pápai Lateráni Egyetem Caritas in Veritate nemzetközi kutatóintézetének igazgatója nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak.

Az ember és annak valódi java elsőbbséget kell, hogy élvezzen a gazdasági tevékenység során is, mert az alapvető tőke, amelyet védelmezni és értékelni kell, az ember – hangsúlyozta beszédében az az olasz püspöki konferencia elnöke.

Előadásában Bagnasco bíboros az egyház társadalmi tanításának alapvető témáját, vagyis a személyt állítja a középpontba. Ez különösen jelentőssé vált ma, a nem csak Európát sújtó gazdasági és politikai eseményeket követően – mondta Flavio Felice. Az individualizmus által megteremtett luxus ma nem szégyenkezik a legnagyobb nyomor láttán sem. Ez a társadalom perverziója, amelyben a gazdaság a társadalmi élet egy dimenziója. Aki kérkedik a luxussal a súlyos nyomor helyzetei előtt, az nem a gazdasági rendszer, hanem a kultúra, illetve egy antropológiai szemlélet által korrupttá vált személy – fogalmazott.

A nemzetközi kutatóintézet igazgatója utalt XVI. Benedek pápa Caritas in Veritate kezdetű enciklikájára, amelyben a pápa többször megismétli, hogy a piac önmagában egyszerűen nem létezik. Az erre vonatkozó bírálat oka nem a gazdasági elméletekből származik, hanem a redukáló szemléletű materialista megközelítésből. Bagnasco bíboros szerint ez a szemlélet egyrészt tagadja az emberi fejlődés átfogó dimenzióját, másrészt egy olyan gazdaság- és fejlődéselméletet támogat, amely pusztán mérnöki, mennyiségi szempontból veszi figyelembe a valóságot.

Bagnasco bíboros londoni beszédében kiemelte, hogy a társadalmi kérdés egyben antropológiai kérdés is. A piac ugyanis kapcsolatok rendszere. Nem véletlen, hogy az olasz bíboros kapcsolati alapú perszonalista modellről szólt. A piac olyan hely, ahol összeütköznek az érdekek, vagyis egy olyan folyamat, amely során minden szereplőnek meg kell értenie, hogy csak akkor tudja kielégíteni saját igényeit, ha másokét is figyelembe veszi – ismertette Flavio Felice.

(Vatikáni Rádió, Magyar Kurír)

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

<<<Zene>>>

8:00–9:00
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Határőrség (ismétlés)

9:00–10:00

<<<Zene>>>

10:00–12:00

Programajánló

    Hozzászólások

    User login

    Poll

    Szent Korona Rádió hírlevél

    Iratkozz fel hírlevelünkre!