Becsületes ember nem lehet kommunista - Murányi Levente tartott előadást Felvidéken

Az 56 évvel ezelőtti forradalom és szabadságharcról ki tudna hitelesebb képet festeni az érdeklődőknek, mint egy olyan személy, aki részt vett a harcokban az első fegyverropogásoktól, akit hazafias tevékenysége miatt börtönöztek be, aki ma is a magyar nemzet ügyét szolgálja.

Felvidéken nagy szükség van a nemzeti előadásokra s emiatt a somorjai HVIM minden hónap utolsó péntekén egy rendhagyó és hiánypótló előadással várja az érdeklődőket. Többek között olyan előadók tették már tiszteletüket Somorján a teljesség igénye nélkül, mint Varga Tibor, Popély Gyula, Kosaras Péter Ákos, Hodossy Péter, Szőke István Attila, Sóoky Gál László, Okos Márton, Brogyányi Mihály, Téglásy Imre, Obrusánszky Borbála vagy épp Gaudi-Nagy Tamás. Ezúttal pedig az előadók nívós sorát nem más folytatta, mint Murányi Levente, a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselő, 56-os szabadsághacos.

Bevezetőjében elmesélte, hogy részben felvidéki származású, hiszen pont egy csallóközi nagyközségből származik édesanyja, a Somorjától nem messze található Bősről, ahonnan a vörös "felszabadítás" után kénytelenek voltak elköltözni.

Murányi az előadását az '56-os események előzményeivel kezdte, ismertette az összegyűlt hallgatósággal az 1945 utáni állapotokat. Miként bomlasztották a kommunisták a Független Kisgazdapártot szovjet segítséggel, ragadták eget-rengető csalásokkal magukhoz a hatalmat és kezdődött a terror Csonka-Magyarországon.
Részletes leírást kaptak ez érdeklődők az 50-es évek ÁVÓ-s terrorjáról, a vidéki parasztság teljes kizsákmányolásról, az éhségről, a fegyvertilalomról, kivégzésekről, a munkatáborokba történő elhurcolásokról, a csengőfrászról, a nyomtalanul eltűnt emberek százairól.

Majd eljött 1956. október 23-a, Murányi Levente 16 évesen keveredik bele az utcai demonstrációkba, mikor cselgáncsedzésre tart. Ott volt a rádió épületénél, mikor az ávósok könnyfakasztó gránátokat dobtak a tömegbe, majd röviddel ezután a fegyvertelen tüntetőkbe lőttek. A hallgatóság néma csendben hallgatta Murányi részletes leírását az utcákról, a hangulatról, a környező épületekről, az emberek elszántságáról és hősiességéről.
Hamarosan megérkezett egy teherautó vadonatúj csomagolású gépfegyver és a hozzá tartozó lőszer is. A tömeg azonnal kézhez vette a csomagot, az ifjú Murányinak is jut egy, melynek feladója máig ismeretlen. Elkezdődött a véres küzdelem a rádió épületéért, melyet hosszú órákon át ostromolt a tömeg.

Murányi később a Corvin közben teljesített szolgálatot, ahonnan szintén számtalan élményt mesélt el. Például az első bevetését, mikor egy ellenséges harckocsit kellett benzines-palackkal eltalálnia egy negyedik emeleti szoba ablakából. Külön technikai leírásokkal szolgált a harckocsik sikeres megsemmisítésének mikéntjéről, harcképtelenné tételéről, az ellenséget felőrölő utcai stratégiákról és egyéb hasznos információkat osztott meg az érdeklődőkkel.
A forradalom győzelme és az azt követő szabadságharc véres leverése után nem menekült külföldre, hanem elkezdte társaival szervezni a MÚK-ot (Márciusban Újra Kezdjük). Ennek következtében többedmagával le is tartóztatták, három társát kivégezték, őt magát a Katonai Bíróság a fiatalkorúsága miatt három és fél évnyi börtönbüntetésre ítélte.

Az összegyűlt érdeklődők többször is tapssal szakították félbe Murányi Levente előadását. Zárószóként megjegyezhetjük, hogy a Jobbik képviselője méltón viseli az 56-os hős titulust.

A somorjai HVIM november utolsó péntekén, azaz 2012. november 30-án, is szeretettel vár mindenkit a soron következő nemzeti előadásra, melynek vendége Brogyányi Mihály lesz.


(Szent Korona Rádió)

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

<<<Zene>>>

22:00–0:00
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Éjfél

0:00–0:15

<<<Zene>>>

0:15–2:00

Programajánló

    Hozzászólások

    User login

    Poll

    Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
    Igen, vérprofik
    10%
    Nem, dilettánsok
    74%
    Nem tudom
    16%
    Total votes: 172

    Szent Korona Rádió hírlevél

    Iratkozz fel hírlevelünkre!