is Offline Védtelenül a falvak Erdélyben is | Szent Korona Rádió

Védtelenül a falvak Erdélyben is

Székelyföldön is velük van a bajSzékelyföldön is velük van a baj

Nagy visszhangot keltett Ioan Aron megyei rendőrfőnök azon kijelentése, miszerint a „rendőröknek van lőfegyverük, amelyet a törvény által meghatározott helyzetekben használni is fognak”.

A fenti mondat a vidéki rendőrőrsök felszámolása kapcsán megfogalmazott aggályokra adott választ, megnyugtatásképpen azon elöljáróknak, akik a védtelenül hagyott falvak miatt aggódtak.

Több község polgármestere is rosszallja a falusi őrsök felszámolását, illetve összevonását. Az elöljárók szerint fontos az állandó rendőri jelenlét, mert az autós járőrök inkább a közlekedést ellenőrzik, a mezei lopásokkal, kisebb zavargásokkal nincs, aki érdemben foglalkozzon.

Olyan rendőr kell, akit tisztelnek

Ádám Attila, Zabola polgármestere szerint az egyenruhások állandó jelenléte valamiképpen fékezte a mezei lopásokat. Hiába vannak polgár­őrök, a roma közösség nem tart tőlük, hiába büntetik meg őket, mert a bírságokat nem fizetik ki. Ádám Attila már azon gondolkodik, hogy egy volt rendőrt alkalmaz erre a tisztségre, „mert a romák esetében olyan rendfenntartóra van szükség, aki a sarkára mer állni.”

Három napig lehet lopni

Márton László dálnoki elöljáró is arra panaszkodik, hogy a községben jelentősen megnőtt a lopások száma. A tolvajok már tudják, hogy hetente három napig nincs rendőr a faluban, és ki is használják a lehetőséget. Az önkormányzat egyetlen megoldásnak a polgárőrök alkalmazását látja.
Finna István, Ozsdola alpolgármestere úgy gondolja, a járőröző rendőrök csak nehezítik a lakosok dolgát: úton-útfélen ellenőrzik a helyi gazdák traktorjait, gátolják őket a betakarítási munkában. Finna úgy véli, elnézőbbek kellene legyenek a tisztességesen dolgozó emberekkel szemben.

A rendőr nem pisztolyhős

Ioan Aron nyilatkozatát egyesek úgy értelmezték, hogy Háromszéken ezentúl a vadnyugati hősökhöz hasonlatos terepező rendőrök teljesítenek szolgálatot, akik a lövöldözéstől sem riadnak majd vissza. „A fegyverhasználat nem újdonság, ám komoly előírások szabályozzák a lövöldözést” – nyugtat meg Buzsi Andrea, a megyei rendőrség szóvivője.

Buzsi elmondta, a rendőr három figyelmeztető kiáltás után lőhet csak – kivétel, ha megtámadják, élete veszélyben forog –, és akkor is csak a levegőbe! Fegyvert szegezni is csupán végső esetben lehet a törvényszegőre. Gyerekekre, terhes nőkre, szemmel látható fogyatékossággal élő személyekre pedig tilos ráfogni a pisztolyt – kivétel, ha ezek csoportban, fegyveresen, mások életét veszélyeztetve támadnak.

A hétköznapi tapasztalatok is azt igazolják, a háromszéki rendőrök nem pisztolyhősök.

– Kovászna megyében évente alig tíz olyan eset fordul elő, amikor a rendőr kénytelen használnia fegyverét, s mindig kötelesek jelenteni azt – részletezte Buzsi. – Mind átvételkor, mind pedig leadáskor megszámolják a golyókat.

Vidékünkön még nem történt olyan, hogy felszólítás után rálőjenek valakire a rendőrök, vagy valamelyik rendfenntartó ne tudott volna elszámolni a töltényekkel. Viszont olyanra volt már példa, tavaly februárban Árapatakon, hogy a tolvaj, egy 16 éves cigány négy figyelmeztető lövés (!) után sem állt meg.

(Székely Hírmondó)

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

<<<Zene>>>

10:00–12:00
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Dél

12:00–12:15

NépZene füleinknek

12:15–13:00

Programajánló

    Hozzászólások

    User login

    Poll

    Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
    Igen, vérprofik
    10%
    Nem, dilettánsok
    74%
    Nem tudom
    16%
    Total votes: 172

    Szent Korona Rádió hírlevél

    Iratkozz fel hírlevelünkre!