Mit mondhat egy miniszterelnök és mit nem

Az ún. pollkorrekt beszéd foglyaiként tudathasadásos állapotban leledzenek a lassan, de kitartóan hitelüket, s talán ezzel együtt hitüket is vesztő hivatalos megmondóemberek. Egy európai uniós tagállamban, amely magáról fennen hirdeti, mi több, hogy jogállam, bizonyos dolgok tabunak számítanak.

Mindenki, tehát már a Nyugat, még viszonylag jó prosperitással bíró államaiban élő ún. átlagembere is szabadulna ettől az „Anyám, én nem ilyen lovat akartam!” típusú förmedvénytől, csakhogy most mán aszongyák neki, hogy NEM LEHET!
Emlékeznek még a Ripacsok című film nadrágdalára? Abban volt egy olyan sor, mely Kern interpretálásában így hangzott: „összetart minket a szar”, amit Garas gyorsan korrigált, hogy „a szár”, mármint a nadrág tekintetében. Félő azonban, hogy az egykori Szovjetunióval teljes és egyben félelmetes analógiát mutató Európai Unió tekintetében inkább a Kern-féle változat a mérvadó.
S talán ez az európai népek újkori közös szenvedéstörténete lesz az, mely végül összefogásra és cselekvésre késztet majd mindannyiunkat.
Mindeközben a szerencsétlen sorsú, a végletekig kizsigerelt és adósságba taszított álom- és állampolgárok milliói állnak értetlenül az olyan televízióműsorok láttán, amikor példának okáért a műsorvezető, vagy uram bocsá’ maga a kormányszóvivő, vagy valamelyik kormánytag száját hagyják el olyasféle kijelentések, hogy az Európai Unió kettős mércét alkalmaz Magyarországgal szemben, vagy hogy – minő skandalum! – nem hisz hazánknak!
„Akármit csinálunk, sose elég” – fogalmazott Orbán Viktor
Mit lehet erre mondani? Maximum annyit, hogy feltegyük magunknak a kérdést, amit egyetlen fősodratú médiához tartozó csatorna egyetlen műsorában sem tesznek fel, nevezetesen, hogy kell-e nekünk egyáltalán egy olyan szövetség tagjának lenni, ahol kettős mércét alkalmaznak velünk szemben, nem bíznak a szavunkban, mi több, nem hisznek nekünk? Valószínűleg nem.
Az embernek óhatatlanul eszébe jut a kérdés, tulajdonképpen mi a rossebet is keresünk még itt? És ezt a kérdést még akkor is fel kell tennünk magunknak, s később talán ügydöntő népszavazás keretében is jó lenne megkérdezni erről a csatlakozás óta folyamatosan károkat elszenvedő magyar lakosságot is, ha brüsszeli bürokraták az előző kormányzat hazugságon kapott fejére hivatkoznak, hiszen ebben az esetben nekünk meg azonnal fel kell hívni a figyelmüket arra az apró, ám nem elhanyagolható tényre, hogy Almunia viszont mindenről tudott, tudniillik, ő is benne volt a buliban!
És ez még akkor is így van, mármint, hogy meg kellene kérdezni végre a népet is, akarja-e tovább cipelni ezt a letehetetlennek tűnő koloncot, ha a jelenlegi törvények szerint erről nem írható ki népszavazás. Ha az országot – tényleg birka módjára, és tényleg nyírás céljából – be lehetett terelni ebbe az euroakolba az összes szavazásra jogosult kb. 37%ának mindösszesen 80%-os szavaztával (tehát a látható kisebbségből sem mindenki szavzta meg a tagságunkat), akkor – ha másért nem is, de legalább – méltányosságból biztosítani kellene a kilépésről való országos nyilatkoztatást is! Méghozzá ügydöntő, azaz kötelező jelleggel. És ha a csatlakozáshoz elegendő volt egy kisebbség többsége, akkor joggal várható el, hogy ez alkalommal is legyen elegendő hasonló arányok megképződése!
De van ennél rosszabb is!
Idézzünk egy rövid részt az Echo Tv 2012. október 18-i Háttér-kép című műsorából:
Bayer Zsolt: Tegnap, miközben ugye Matolcsy György bejelentette ezt az intézkedéscsomagot, szinte minden egyes konkrétum előtt, többször, hangsúlyosan elmondta azt a mondatot, hogy egyébként a kormány szerint ezt nem kellene megtenni, de gyakorlatilag, gyakorlatilag kimondta, hogy az Európai Unió által meg vagyunk zsarolva. És azért cselekszi meg a kormány ezeket a lépéseket, mert ellenkező esetben nem jutna hozzá az EU-s támogatási forrásokhoz, mert ellenkező esetben nem engednének ki a túlzott deficit eljárásból, ésatöbbi ésatöbbi. És miközben tizenegy országnak rajtunk kívül gond nélkül megengedik és sokkal nagyobb deficitjük van és semmi probléma… mi pedig először a rendszerváltás óta, megcselekedte ez a kormány, hogy 3% alatt van a hiány, és már az első intézkedéscsomaggal jövőre is tartani lehetne, ezt úgymond nem hiszik el és belezsarolták ebbe a második körbe a kormányzatot. Akkó’ mi van itt ezzel?”
Mit lehet erre mondani? Maximum annyit, hogy feltegyük magunknak a kérdést, feltétlenül tagnak kell lennünk egy olyan szövetségben, ahol gyakorlatilag feltörlik velünk a padlót, mi több, immáron nyíltan megzsarolnak bennünket? Valószínűleg nem.
Kinek jó ez az egész? Merthogy nekünk, magyar embereknek egészen biztosan nem. Ez a gigantikus károkozás, melyet ez a nép a 2004-es csatlakozás óta elszenvedett, forintosítható, mégpedig igen keményen!
Azon is mindannyiunknak el kellene gondolkodnunk, hogy a rossebbe van az, hogy egy országban mozdulni sem lehet uniós pénzek nélkül? Önerőből létrehozni valamit, gyakorlatilag lehetetlen. Akár vállalkozóként, akár magánemberként, egész egyszerűen nincs annyi pénzed, hogy beruházz, vagy létrehozz valamit. Első lépésben tökig eladósítottak, második lépésként pedig teljesen elinflálták a pénzünk értékét. Márpedig, ahogyan arról a matematikai összefüggések egyszerűségének nagyszerűségével oly gyakorta megbizonyosodhattunk: európai uniós árakat csak európai uniós bérekből lehet kifizetni.
Régen – amikor még nem volt Európai Unió, vagy nem voltunk a tagjai – akkor is épült, szépült ez az ország, uniós pénzek nélkül is. Ma pedig gyakorlatilag semmi sincs uniós pénzek nélkül. Senki ne mondja nekem azt, hogy ez így normális, hogy ez így életszerű! Nemzetállami szinten egész biztosan nem az! De ők nem is ilyen, hanem immáron kontinentális szinten gondolkoznak, a mindenek feletti, és mindent elsöpörni szándékozó központosítás is ennek a célnak a megvalósulását szolgálja. Lásd közös bankrendszer és -felügyelet létrehozása.
Méghogy nem leszünk gyarmat! Ugyan kérem, micsoda badarság ez! Már régen azok vagyunk!
De van ennél rosszabb is!
Ugye milyen érdekes? A magukat nemzetinek, polgárinak valló televíziós csatornák műsoraiban megszólalók mindenki számára egyértelműsítik, hogy valójában minden rossz okozója a sokáig mumusként funkcionáló, ámbátor mára kissé hitelét vesztett IMF-et is lepipáló csúnya Európai Unió. Magától a gazdasági minisztertől hallhattuk, hogy a kormánynak tulajdonképpen esze ágában sem volt ilyesféle dolgokat meglépni, ők inkább Huszár F6-ot húztak vóna és csendben rosálnának egyet, de hát Nagyságosék kérik a lakbért, nincs ingyenebéd a fényességes Európa-házban. Még azoknak a rászorulóknak sem, akik a vidéki szegény rokon lévén a cselédlépcsőn át nyerve bebocsátást, egészen a mosókonyháig vitték. Ahogy annak idején James Twelvetrees, a Meldrum-ház lakája szokta volt mondani, „Mindenkinek meg kell tanulnia, hol a helye!”
És mindezek után nem akad egyetlen egy tökös riporter, újságíró, sajtómunkás, zsurnaliszta, vagy legalább egy slapaj, aki életében már leütött két billentyűt a klaviatúrán, aki fel merné tenni a kérdést – még akkor is, ha ezért kirúgják az állásából! –, hogy akkó’ tulajdonképpen mi a rossebet is keresünk még itt?!
És tényleg! Ha ez ennyire szar, gyakorlatiag csak hátrányunk származik belőle, akkó’ mér’ is? Ennyire nincs pénz? Ennyire minden a pénz? Ennyire prostituálódtunk?
Ugye milyen érdekes, hova tud fejlődni, hova tud fajulni az elvtelen rajongás? Kimegy az utcákra több százezer ember, hogy kinyilvánítsa szolidaritását, együttérzését a fülkeforradalmárok közül megválasztott szabadságharcos kormánya iránt, aztán maga a goverment feje az, aki szépen, lassan, lépésről-lépésre visszahátrál a falig, gyakorlatilag szembe köpve a népes rajongói tábort, hogy ebbéli tevékenysége végül valami olyasmibe torkolljon, amire a legvadabb álmainkban sem mertünk gondolni:
“Azt kérjük az Európai Uniótól, mondja meg, hogy mennyi hiányzik. És akármennyit mond, azt mi elő fogjuk teremteni” – közölte a miniszterelnök.
Trianonra azt szokták mondani, hogy keresztre feszítették Magyarországot. De mit lehet mondani erre? Legfeljebb csak annyit, hogy most vettek le bennünket a keresztről, itt fekszünk kiterítve. Magyarország – legalábbis gazdasági, politikai értelemben – halott! Ez a vég!
Horn Gyula idejében az energetikai szektor eladásakor még csak a fix 8% volt, mostanra elértünk a „mondjatok egy összeget, bármekkorát, azt is előteremtjük” idejéhez. Itt gyakorlatilag vége a dalnak.
Nem leszünk gyarmat?
Nem maradunk adós?
Dehogynem! Hiszen éppen ez az elérendő cél, hogy adósok maradjunk! Életünk végéig, és még azon túl is! Ne felejtsük el – nem is tudjuk, mert nem engedik, hogy elfelejtsük! – az adósság örökölhető!
Francisco után most ismét kíméletlenül szembesülnünk kell azzal, hogy immáron elodázhatatlan a Nemzet számára, hogy idegen érdekek elvtelen (akármennyit mondasz, előteremtjük) kiszolgálói helyett hosszú idő után végre újra igaz, jó magyar embereket engedjenek oda az ország kormányrúdjához. Olyanokat, akik kellő ésszel és erénnyel, no meg kikezdhetetlen elkötelezettséggel bírnak a hazájuk iránt, és ezen értékeket szem előtt tartva képesek cselekedni és tenni is érette.
Efféle „akármennyit mond, azt mi elő fogjuk teremteni” típusú kijelentés kizárólag Mátyás királynál elfogadható, lévén ott a Szent Korona visszaszerzéséről volt szó. A történelemből pedig tudhatjuk, hogy az ilyen és ehhez hasonló kényes helyzetek megfelelő kezelésére minimum olyan kvalitású emberek szükségeltetnek, akiknek a neve elé a nép a maga önszántából ragaszt olyasféle jelzőket, mint példának okáért Mátyás esetében az „igazságos”.
Mi lesz ennek a vége? – kérdezhetné a tisztelt Olvasó. Ez. Ez már a vég. Amikor egy ország kormányfője kiáll az egyik, az otthoni nagy nyilvánosság elé és azt mondja, nem engedünk az idegeneknek, majd rá öt perccel kiáll a másik, a külföldi, a nemzetközi, ha tetszik az idegenek nagy nyilvánossága elé, felteszi a karjait és megadóan csak annyit mond: „mondja meg, hogy mennyi hiányzik. És akármennyit mond, azt mi elő fogjuk teremteni”
Sőt! Ez már nem is a vég, azon már rég túl vagyunk. Már a hosszabbításban járunk, ráadásul a feltámadásra szánt időkeret terhére. A dolog érthetetlen, már nem is szabadna életben lennünk. Talán az a Nyugat számára felfoghatatlan, kielemezhetetlen és érthetetlen, Keletről a fénnyel hont visszafoglaló „csak azért is” érzés az, ami még tartja bennünk a lelket.
Már mindent elvettek tőlünk. A hatalom első embere feltett kézzel hunyászkodik meg a pénzügyi seregek urai előtt, de csapataink még mindig harcban állnak. Kötésig benne az anyaföldben az Ellen ellen.
Egyre többen vagyunk, akik hitel helyett HIT-tel szeretnénk leélni azt a kevéske kis időt, amennyi még itt e földi árnyékvilágban adatott nekünk. Mindent elvettek már tőlünk, de a két legszentebb dolog, amiből minden újból és újra felépíthető, még a mienk. A szent anyaföldünk és ékes, édes anyanyelvünk!
Únió? Unni jó!
Nem tudom önök hogy vannak vele, de én már nagyon unom.
Na én léptem!
Isten áldja Magyarországot!
1 öntudatos pécsi polgár

/NIF/

Comments

#1

Teljes mértékben helytálló gondolatsor, teljes mértékben egyetértek azzal, aki ezeket leírta.

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

<<<Zene>>>

3:00–6:00
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Mi Magunk (ismétlés)

6:00–7:00

Korabeli revíziós dalok órája

7:00–8:00

Programajánló

    Hozzászólások

    User login

    Poll

    Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
    Igen, vérprofik
    10%
    Nem, dilettánsok
    74%
    Nem tudom
    16%
    Total votes: 172

    Szent Korona Rádió hírlevél

    Iratkozz fel hírlevelünkre!