Cigányok verekedtek - sajnos ismét közbeavatkozott a rendőrség

A rendelkezésre álló adatok alapján 2012. október 20-án a délutáni órákban Jászladány település egyik utcáján két család tagjai előzetes szóváltást követően összeverekedtek. Retkesék szokásos társasfoglalkozásába sajnos közbeavatkozott a rendőrség, így változatlanul eltarthatjuk őket a továbbiakban.

– A rendőrök sajnos azonnal a helyszínre vonultak és a garázda személyeket előállították a rendőrőrsre – tájékoztatott Pásztorné Kovács Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. –A házkutatások során megtalálták és lefoglalták a bűncselekmény során használt tárgyakat.

A rendőrség felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság miatt indított nyomozást az ügyben, melynek során öt tanulni, dolgozni és felzárkózni vágyó személyt hallgattak ki gyanúsítottként, akik közül két elkövetőt őrizetbe vettek ahelyett, hogy végig engedték volna folyni a szokásos cigány társasfoglalkozást. A bűncselekmény során négy személy 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett, akiket közpénzből kell sajnos felgyógyítanunk. A rendőrség vizsgálja az ügy körülményeit.

(Szoljon)

Ajánlat : Küldjön virágot, ajándékot a SzivNet Virágküldővel , mellyel rádiónkat is támogatja (X)

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

<<<Zene>>>

13:00–16:00
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Mi Magunk

16:00–17:00

<<<Zene>>>

17:00–17:30

Programajánló

    Hozzászólások

    User login

    Poll

    Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
    Igen, vérprofik
    10%
    Nem, dilettánsok
    74%
    Nem tudom
    16%
    Total votes: 172

    Szent Korona Rádió hírlevél

    Iratkozz fel hírlevelünkre!