Felavatják a Magyar Mártíromság Emlékművet a magyar-szerb gúnyhatáron

A Hatvannégy Vármegye Alapítvány 2012. szeptember 19-én 17 órakor felavatja az 1944-45-ös délvidéki magyarellenes népirtás első monumentális, több mint 5 méter magas szabad téri emlékművét, a Magyar Mártíromság Emlékművet, amely egyúttal a térség jugoszláv partizánok általi megszállásának és rablásainak is emléket állít.

A helyszín az épülő Ásotthalom-Királyhalom nemzetközi határátkelőtől mintegy 50 méterre található (megközelítés Mórahalom vagy Ásotthalom felől a kissori úton). Az emlékmű a neves szegedi szobrász, Tóbiás Klára alkotása, amelyet az ötlet- és házigazda Toroczkai László fog leleplezni, ünnepi beszédet pedig Vona Gábor, a Jobbik elnöke fog mondani.

(Szent Korona Rádió)

Comments

#1

Ízlések és pofonok!
Nekem például tetszik és kifejezőnek tartom a Marx szobrot a Korvinus (Közgáz) egyetemen, mint szobrászati művet, de akiről mintázták az a történelem szemétdombjára való!
Jellemző, hogy máig ott lehet leöntetlenül!

#2

Na de ha a kifejezöképességen túl szép is, az sem árt. A kifejezöképesség segít megérteni az alkotás tartalmának egyezöségét a jelenséggel, amelyre utal, míg a szépség az egészet ki- és felemeli eszmei prózaiságából érzelmi magaslatokba, ami a megemlékezöket egy késöbbi korszakban is megfogja és magávalrántja.

Szerintem kifejezöképes és szép az emlékmü.

#3

Nem tudom miről beszélsz, szerintem szép. Illetőleg ennek nem is szépnek kéne lennie, a témát tekintve, hanem kifejezőnek, az pedig mindenképpen sikerült.

#4

Elég rondára sikeredett ez az emlékmű!
A szándék viszont szép, gratulálok!

#5

Még több ilyen emléknü kellene az ukrán, szlovák, osztrák és román határszakaszon is. A kép alapján ítélve nagyon szép lehet az emlékmü. Sajna nincs lehetöségemben elmenni az avatásra.

Jó is, hogy a sólyom olyan magasan áll fent az oszlopon. Így a nyomorék Dániel nem tudja elérni a ketchup-köcsögjével...Smiling

#6

Támogatandó kezdeményezés.

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

<<<Zene>>>

15:00–17:30
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Hegylakók

17:30–18:30

<<<Zene>>>

18:30–21:00

Programajánló

    Hozzászólások

    User login

    Poll

    Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
    Igen, vérprofik
    10%
    Nem, dilettánsok
    74%
    Nem tudom
    16%
    Total votes: 172

    Szent Korona Rádió hírlevél

    Iratkozz fel hírlevelünkre!