A Magyar Sziget hangjai élőben - újabb interjúk! (lezárva!)

Az idei évben is minden programról értesülhettek rádiónk hallgatói. Azonban most teljesen interaktívan Léhi Ádámmal és Kincses Gáborral követhették az eserményeket percről percre! Köszönjük, hogy velünk tartottak az I. Festival Boreal és a XII. Magyar Sziget fesztiválokon.

A XII. Magyar Sziget rengeteg különlegességgel szolgál a kiérkező nemzeti érzelmű emberek számára. Először a fesztivál történetében egy külön nemzetközi rendezvényt szervez a HVIM. A Festival Boreal az északi civilizációk gyűjtőpontjává teszi a Csattogó-völgyet. Rádiónk az eddigi leginteraktívabb módon közvetít a rendezvényről.

A közvetítésünk során interjúkkal, blogokkal várjuk a kedves hallgatóinkat. Délelőttönként az előző napi fellépőkkel, előadókkal készült interjúinkkal készülünk a hét során, természetesen zenei blokkokkal kiegészítve. Ezen felül élőben hallhatják, az Attila Király nagyszínpadon megrendezett előadásokat éppúgy, mint kedvenc zenekaraikat. Az Ismerős Arcok, a Kárpátia, vagy akár a német Kategorie C, így közvetítésünkkel az Önök otthonába is eljuthat. Tehát érdemes lesz velünk tartani a 2012-es esztendőben is!

Napról napra és percről percre fogjuk Önök elé tárni ennek a különleges fesztiválnak minden pillanatát. "Száguldó" riportereink Léhi Ádám és Kincses Gábor pedig mindenhova eljut és mindenről élőben közvetít, illetve a már megszokott kívánságműsoros csapat ismét várja a szigetlakók zenei kéréseit, amelyet az otthon maradott családtagoknak, barátoknak küldenének.

>>> Képeink az alábbi linkre kattintva érhetők el, a Nemzeti Fotó oldaláról: <<<
http://nemzetifoto.hu/magyar-sziget-2012

A Titkolt Ellenállás frontembere a XII. Magyar Szigeten nyilatkozott rádiónknak, többek között az idén januárban felállt új formációban betöltött szerepéről.

Letölthető ide kattintva.

Az Ismerős Arcok énekesét Magi kérdezte az új albumukról.

Letölthető ide kattintva.

A Romantikus Erőszak frontemberét a nemzeti fesztiválokról és koncertes élményeiről faggatta riporterünk.

Letölthető ide kattintva.

Kincses Gábor és Léhi Úr egy héten keresztül kalauzként vezette végig rádiónk hallgatóit a Magyar Szigeten. Most egy utolsó bejelentkezéssel búcsúznak a hallgatóktól.

Letölthető ide kattintva.

Száguldó riportereink búcsúznak.

A Pax Hungarica Mozgalom képviselői is nyilatkoztak fesztiválélményeikről.

Letölthető ide kattintva.

Az üvegkészítés mestere, aki állandó vendég a Csattogó-völgyben, mesélt nekünk a mesterségéről.

Letölthető ide kattintva.

Rádiónk tudósítói vérüket adták a Magyar Szigeten

Szávay István a Jobbik nemzetpolitikai szakértője és országgyűlési képviselője nyilatkozott rádiónknak.

Letölthető ide kattintva.

A nemzetpolitikai kerekesztalnál - Zagyva Gy. Gyula és Szávay István

Mazuval Magi készített interjú az Egészséges Fejbőr koncert előtt.

Letölthető ide kattintva.

A Táltos Étel egész héten szolgáltatja a legjobb gasztronómiai különlegességeket, a tradicionális ételkészítés jegyében.

Letölthető ide kattintva.

Táltos Étel - a tradicionális gasztronómia

A Magyar Szigeten minden évben jelen vannak tetováló művészek. Idén sincs ez másként. Kincses Úr a helyi tetoválómesterrel beszélgetett.

Letölthető ide kattintva.

A pécsi Jobbik Ifjúsági Tagozata is képviseltette magát a Csattogó-völgyben.

Letölthető ide kattintva.

A Magyar Sziget utolsó hétvégéje a családokról szól legfőképp. Rádiónk munkatársai egy kétgyermekes fiatal párral beszélgettek.

Letölthető ide kattintva.

A fesztivál utolsó előtti napján Léhi Ádám és Kincses Úr köszönti a szigetlakókat és a hallgatókat.

Letölthető ide kattintva.

A Szigeti Veszedelem elnevezésű küzdősport gála előtt beszélgetett Kincses Úr és Léhi Ádám, a várható eredményekről, meccsekről.

Letölthető ide kattintva.

Küzdősport bemutató Molnár Gáborral

A Barbarossa-hadműveletről tartott előadása után beszélgettünk Lipusz Zsolttal.

Letölthető ide kattintva.

A Magyar Szigeten a legkisebbekre is gondolnak. Meglátogattuk a fesztivál gyermeksarkát, ahol a picik is megszólaltak.

Letölthető ide kattintva.

Léhi Úr és Kincses Gábor az esti koncerteket értékelte.

Letölthető ide kattintva.

A Kárpátia dobjai mögött Z. Kárpát Dani

A Magyar Szigeten működő filmsátor vezetőjét kérdeztük munkájáról és a vetítésekről.

Letölthető ide kattintva.

Rádiónk munkatársa és Kufi (mindenesünk) reggeli ébresztője.

Letölthető ide kattintva.

A divatbemutató magyar menyecskéi

Ági a Dobogókő koncert után beszélgetett az együttes frontemberével.

Letölthető ide kattintva.

Kincses Úr a koncertek előtt beszélgetett rádiónk munkatársaival.

Letölthető ide kattintva.

Gyöngyöspata polgármesterével egy olaj nélküli világ lehetőségéről és a kiútról beszéltünk az érpataki modell felhasználásával.

Letölthető ide kattintva.

Léhi Ádám és Kincses Úr összefoglalta a délutáni eseményeket és programokat, amelyek még a szigetlakókra várnak.

Letölthető ide kattintva.

8 éve már, hogy Kovács Márton az íjászoktatás nemes munkáját végzi a Csattogó-völgyben. Őt is mikrofonvégre kaptuk.

Letölthető ide kattintva.

A fesztivál információs szolgálatához látogattunk, és bepillantást nyerhettünk munkájukba.

Letölthető ide kattintva.

Harmadik nap - a Magyar Sziget első napja!

A Magyar Sziget első napja - Léhi Ádám és Kincses Gábor ezen szép nap reggelén köszönti a hallgatókat

Letölthető ide kattintva.

Interjú az egyik legfiatalabb szigetlakóval

Letölthető ide kattintva.

Külügyi szakértőnket kérdeztük a fesztivál második napján.

Letölthető ide kattintva.

Ágival értékeltük a fesztivál második napját.

Letölthető ide kattintva.

A borkostolás után Tokár Zsolti kissé borvirágos arcal adott nekünk interjút. Egészségetekre!

Letölthető ide kattintva.

Kosaras Péter Ákos hadtörténész a Magyar Királyi Csendőrségről tartott előadása után adott interjút rádiónknak.

Letölthető ide kattintva.

Délutáni helyzetjelentés:

Letölthető ide kattintva.

Tokár Zsolti a legjobb borokkal és Dettikével érkezett az idei szigetre.

Letölthető ide kattintva.

Második nap - továbbra is élőben, percről percre!

Állandó médiapartnerünk a Kerepes Rádió is megjelent a Csattogó-völgyben.

Letölthető ide kattintva.

A Budaházy család egy része már a Csattogó-völgyben tartózkodik. Riportereink Gyuri testvérét is megtalálták barangolásaik során.

Letölthető ide kattintva.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom is kitelepült a XII. Magyar Sziget Fsztiválra. Őket is mikrofonvégre kaptuk.

Letölthető ide kattintva.

A pultoshölgyek fontos részét képezik a szigetnek, ugyanis a szomjas szigetlakók nélkülük biztosan kiszáradnának, és a férfi szemek is szomorúak maradnának.

Letölthető ide kattintva.

Száguldó riportereink a fesztivál állandó árusaival készítettek egy beszélgetést, aztán pedig megkóstolták a legfinomabb lángosaikat.

Letölthető ide kattintva.

A lángossütés mesterei

Jusic Julien a délszláv háború hőse és veterán katona, aki a Boreal Festival első előadását tartotta, interjút adott rádiónknak.

Letölthető ide kattintva.

Ágit, a kívánságműsorok és a Sin City egyik oszlopos tagját is kikérdeztük az idei fesztiválról, kullisszatitkokról.

Letölthető ide kattintva.

Egy szigetlakó hölgy bátorságát tanusította, mikor száguldó riportereink támadásának hatására beszélt fesztiválélményeiről.

Letölthető ide kattintva.

A Léhi-féle kívánságműsorból ismert szépséges hölggyel készült harcos beszélgetés.

Letölthető ide kattintva.

Mazula Imre az újjáalakult Egészséges Fejbőr új albumáról beszélt rádiónk munkatársának Maginak.

Letölthető ide kattintva.

Léhi Ádám egri főiskolásokkal beszélgetett a fesztiválon.

Letölthető ide kattintva.

A kezdetek...

Első interjúnkban a fesztivál előkészületeibe pillanthatunk bele és érdekes háttérinfókat tudhatunk meg Incze Bélától, a rendezvény egyik főszervezőjétől:

Letölthető ide kattintva.

Száguldó riportereink első bejelentkezése a 2012-es Magyar Szigetről:

Letölthető ide kattintva.

Második bejelentkezésünk során az első nap legfontosabb eseményeiről is szót ejtettünk.

Letölthető ide kattintva.

(Szent Korona Rádió)

Comments

#1

Hasznos lenne, ha mindezen hanganyagokat feltenné egy arra jogosult a podcast-ek közé, úgy nem kellene külön-külön letölteni őket.

#2

Sajnos nagyon nehezen érhető el ez a cikk,nekem is többszöri próbálkozásra sikerült csak.

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

Korabeli revíziós dalok órája

7:00–8:00
A trianoni diktátum ihlette revizionista dalokat lehet ebben az órában hallani.
(Revizionista dalok)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

<<<Zene>>>

8:00–9:00

Radics Béla emlékóra (ismétlés)

9:00–10:00

Programajánló

    Hozzászólások

    User login

    Poll

    Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
    Igen, vérprofik
    10%
    Nem, dilettánsok
    74%
    Nem tudom
    16%
    Total votes: 172

    Szent Korona Rádió hírlevél

    Iratkozz fel hírlevelünkre!