75 éve hunyt el Gömbös Gyula

Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő az Országgyűlésben emlékezett meg a huszadik század egyik legnagyobb magyar államférfijáról, akinek jelenleg sehol nincs egy szobra sem és életművét is félremagyarázzák.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim!

Minden év október 6-án – mint ahogyan azt idén is nagyon helyesen tesszük – megemlékezünk az 1848-49-es szabadságharc bukásáról, az ismert és ismeretlen vértanúkról. Vajon hányan vagyunk azonban tisztában azzal, hogy ugyanezen a napon, méghozzá pontosan 75 esztendővel ezelőtt, 1936. október 6-án tért meg őseihez a XX. század egyik legnagyobb formátumú, ám az elmúlt évtizedek marxista majd liberális történetírásában méltatlanul agyonhallgatott, mellőzött, vagy éppen szándékosan félremagyarázott és besározott miniszterelnöke, vitéz jákfai Gömbös Gyula?

A 125 évvel ezelőtt, 1886. december 26-án a Tolna megyei Murgán, nyugat-dunántúli magyar nemesi családból származó apa és módos sváb parasztcsaládból érkezett anya gyermekeként született Gömbös elsősorban katona volt. Evangélikus vallásúként, a család Sopronba költözése után, a helyi egyházi líceum növendéke lett, majd a pécsi kadétiskola elvégzését és hatéves horvátországi csapatszolgálatot követően a bécsi hadiiskolába került. Végigharcolta a világháborút, katonaként megélte a Monarchia felbomlását és az azt követő zűrzavaros időket, majd a szegedi ellenforradalmi erőkhöz csatlakozva az elkeseredéssel párosuló tettvágya és ambiciózus természete a politika irányába vezette. 1919 januárjában az egyik legbefolyásosabb és legnagyobb bajtársi szervezet, a Magyar Országos Véderő Egylet elnökévé választották. A Tanácsköztársaság bukása után belépett a Nagyatádi Szabó István vezette Független Kisgazdapártba, amelynek színeiben, 1920-ban Törökszentmiklós nemzetgyűlési képviselőjévé választották. Támogatta Horthy kormányzóvá választását és 1921 októberében meghatározó szerepet játszott IV. Károly második puccskísérletének megakadályozásában.

A megcsonkított, Károlyi Mihály és Kun Béla kommunista rémuralmát túlélt Magyarország újjáépítésével kapcsolatban feloldhatatlan ellentét feszült közte és egykori bajtársából miniszterelnökké lett gróf Bethlen István között, amely ellentét végül kenyértöréshez vezetett. Gömbös – Bethlennel ellentétben - radikális reformer volt, földet szeretett volna osztani és nem volt hajlandó belenyugodni a kormány tűzoltó, a forrongó parasztságot csak ideig-óráig megnyugtató földreformjába. Elsődleges célja Magyarország belső erőkön nyugvó újjáépítése volt, ezért határozottan ellenezte a kormánynak a népszövetségi kölcsön felvétele irányába tett lépéseit, úgy vélte, hogy Magyarországot nem szabad alárendelni a globális pénzügyi tőkének, nem szabad megengedni, hogy átláthatatlan pénzügyi körök kényük-kedvük szerint szólhassanak bele az ország költségvetésébe, meg kell akadályozni azt, hogy a tőzsdék felelőtlen gazemberei sarcolják a magyar nemzetet. Maga így vallott erről: "Ha rabkenyéren kényszerülünk élni, ám éljünk vele, ha foltozott ruha jut nekünk, járjunk inkább benne, csak mentsük meg egyetlen kincsünket: a függetlenségünket."

A nyugati magyar emigráció meghatározó írója-újságírója, Marschallkó Lajos így írt Gömbös Gyuláról: "Jövőbe látó próféta, népének utolsó táltosa, holnapba tekintő magyar államférfi…" Bár kormányra kerülve gazdasági célszerűségek miatt kénytelen-kelletlen közeledett Németországhoz, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a piacszerzés érdekében a Szovjetunióval is felvette a diplomáciai kapcsolatot. Mindezek eredményeként sikerült a magyar gazdaságot stabilizálnia és növekedési pályára állítania. Kormányának belpolitikai célja a jóléti állam megteremtése volt, amely hangsúlyosan tartalmazta a korszerű szociálpolitikát, a radikális földreformot, illetve a szegényebb néprétegek kulturális felemelését. Elég, ha ennek elemei közül itt csak a közismert falusi csecsemőgondozást és az ONCsA-programot említem. "Helyre kell állítani a magyarság testi és lelki egészségét, mert egy magyart megmenteni az élet számára annyi, mint megsokszorozni a magyar erőket." – írta Gömbös. Művét azonban nem tudta befejezni, tragikusan fiatal, alig ötven esztendős volt csak, amikor hosszú küzdelemben legyőzte őt kiújuló, még a világháborúban szerzett vesebetegsége.

Tisztelt Képviselőtársaim!

Az 1944-45 fordulóján hazánkra ismét rászabaduló vörös pestis sok más magyar államférfi mellett Gömbös Gyulát sem kímélte. A Döbrentei téren álló, egészalakos, fehér márványból készült, díszmagyaros szobrát 1944. október 6-án (halálának évfordulóján) a kommunista ellenállók felrobbantották Ez azonban még nem elégítette ki az országhódítók étvágyát: 1946-ban Örkény vezér szobrával ékesített síremlékét is elpusztították. A 168 óra 2005. szeptember 27-i írása szerint ez utóbbi gyalázatos cselekedet a később ünnepelt "költő", Faludy Leimdörfer György és társai nevéhez fűződik.

Bár Gömbös Gyulát néhány esztendővel ezelőtt méltó pompával, püspöki jelenlét mellett újratemették, a Magyarország élén az egyik legnehezebb időszakban álló, hazánkat a nagy gazdasági világválságból kivezető, népét mindenek felett szerető és féltő, a nemzeti öncélúság nemes eszméjét hirdető miniszterelnöknek – az országot a pusztulásba vezető vörös gróffal, Károlyi Mihállyal ellentétben – azóta sincs méltó köztéri szobra Budapesten.

Szávay István

(Barikád, Kuruc.info)

Ajánlat : Küldjön virágot, ajándékot a SzivNet Virágküldővel , mellyel rádiónkat is támogatja (X)

Comments

#1

Michael Kors Outlet 2012 early spring resort series gave the impression is like for 007 of those beautiful people design, those who dressed in diving zip purse type present, Michael Kors Jet Sets, wide belt, tank sleeveless skirt outfit models are, it with the doctor's "the Ursula Andress, or the election and die", Hally Berry on T stage. Grab an eye sex appeal is Michael Kors Outlet Online this series of new information, phosphor, fluorescence yellow with zebra grain, golden belt with black tight modelling, full of strong provocatively.

#2

Egy bolsevista-liberális világban nem szokás értékelni olyan ember életművét aki a nemzetéért cselekedett. Milyen könnyen ítélkeztek és ítélkeznek felette olyanok, akiknek nem adatott meg a nemzetért való felelős döntés joga.
Természetes, hogy a fent jelölteknek irritáló Gömbös szerepe abban a küzdelemben, hogy a Vörös-terror után kitisztította az országot. Az, hogy rendet teremtett a nem rendpárti vörösrongyos Budapesten, ahol körtáncát járta a bolsevik vihornya. Sajnos nem sikerült teljesen, mert ma is tart a budapesti szétzüllés.Komoly része volt Horthy Miklóssal együtt abban, hogy a magyar felemelhette végre a fejét a sok gyalázatból, amit rászórtak. most is kellenének ilyen Hazafiak!

#3

Gömbös 32 és 34 közötti intézkedései Bethlen megkezdett lépései voltak... egyetlen dolgot ért el, azt, hogy egy rakás barom került a tisztikarba... láttuk mi lett a vége...

#4

Gömbös az endrődi sortűzzel ledöntötte szobrát.
Pedig 32-34 közötti intézkedései kimagaslóak voltak (értsd: közepesen jó) történelmünk utolsó időszakában, azonban egy tiszteletre-, és elismerésre méltó személy helyett egy egyszerű gyilkossá lett. Kár érte.

#5

Hát érdekes szöveg és videó...

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

Éjfél

0:00–0:15
A Himnusz, az Ősi Himnusz, a Székely Himnusz, a Hiszekegy és a Szózat hallható, amikor éjfélt üt az óra.
(Éjféli blokk)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

<<<Zene>>>

0:15–2:00

Budaházy (ismétlés)

2:00–3:00

Programajánló

    Hozzászólások

    User login

    Poll

    Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
    Igen, vérprofik
    10%
    Nem, dilettánsok
    74%
    Nem tudom
    16%
    Total votes: 172

    Szent Korona Rádió hírlevél

    Iratkozz fel hírlevelünkre!